Jelentem élünk. Tudjuk rég jelentkeztünk, de most jó hírekkel fogok szolgálni nektek.! (:(: A blog újjá éled, új társírókkal, új dizivel, zenével, de legfőképp friss fejezetekkel majd.
Örömmel jelentem ketten is csatlakoznak hozzánk. Nilla és Rita! (:
A fejléc Nilla munkája és örömmel jelentem, hogy már egyeztetjük a történet folytatását és nemsokára már új fejezettel jelentkezünk.
És mégegyszer bocsánatot szeretnénk kérni, azért amiért nem írtunk, de lefoglalt minket a suli és sajnos ihletünk sem volt. Megnehezítette az is h Luca kivált, és nem épp barátságos vizsonyban történt mind ez és kellett úgy néz k
i ennyi idő, hogy keserűség nélkül tudjunk gondolni a blogra. (:
itt Letti. tudjuk, hogy két hete késik a friss, szánjuk bánjuk, de úgy tűnik, még késünk egy picit. vivinek nagyon sok dolga van ( 11.osztály... ) és keveset tudunk konzultálni, én meg egész héten szóbelizni járok... szóval, ne haragudjatok. igyekszünk, ahogy tudunk, de ez nem olyan egyszerű. tényleg sajnáljuk. megértést köszönjük : Letti, és Vivi.
- Jack… Jack… - egy női hang szólongatja. Az ajtó nyikorog. Fény szűrődik be. Nem akarom látni ki az. Nem akarok felébredni. Mélyebbre fészkelem magam Jack karjaiban, és a mellkasára hajtom a fejem. Szép lassan visszaalszom… illetve visszaaludnék, ha Kelly vidám hangja nem furakodna bele az édes álmom vissza - visszatérő képei közé.
- Anyu baj van?
- Nem nincs csak… most mi van?
- Ááá, hogy ők. Tegnap mélyreható ismerkedést folytattak egymás mandulája iránt.
- Nem úgy volt, hogy a legjobb barátok?
- Tudod Anyu, a legjobb barátok néha egymásba szeretnek. Tudod, hogy nincs barátság férfi és nő közt… - a beszélgetés többi részét nem hallottam, csak az ajtócsapódást. Összerezzentem, és kipattantak a szemeim. Jack még aludt, ezért óvatosan kimásztam a karjai közül. Az íróasztalát kezdtem el szemlélni. Megakadt a szemem egy versen. Olvasni kezdtem.
Ordít körülöttem a csend
Csak a Hold néz, le rám
Csendben figyel odafent
Hallja szenvedésem szavát
Reménytelen az érzés
Az életem rég sivár
A szívemben a féltés,
Amit tudom, hogy nem vár
Kába csend a vidéken
Csak a magány vár reám
A szívét még elérem
S a lelkét is talán *
Hangosan szipogni kezdtem. Meghatott a vers. Nem is kicsit. Ő ebben is tehetséges… ellentétben velem.
- Valami baj van? –kérdezi, és rajtakapottan hátrafordulok.
- Ez… ez… ez… ne haragudj, csak egyszerűen nem tudtam letenni, annyira kifejező és…
- Ezt éreztem hetek óta, de nem tudtam mi az. – mondja és kinyújtja a kezét felém. Boldogan sétálok felé, és a mellkasához bújok. A hátam simogatja, miközben beszél.
- Ne röhögj ki. Szégyen - nem szégyen, eleinte féltem ettől az érzéstől. Utoljára tavaly decemberben éreztem amikor… - jelentőségteljesen elhallgatott. Tudtam, hogy mit jelent a dátum. És reméltem, hogy sosem felejtem el. Szinte elrontotta az életem, egyetlen döntés, amibe majdnem belehaltam. Soha nem felejtem el.
- Oké, leesett. Lebuktunk. – mondom, és a fejemre húzom a takarót.
- Hé. Add vissza. – kezd el csikizni a takaró felett.
- A-a. Nem adom. Vedd úgy, hogy most egy óvodás kislány vagyok és te vagy az óvó bácsi.
- Pici Lana kérlek, gyere elő a takaró alól – próbálkozott mézesmázos hangon. Jobb esetben ettől a kislábujjam tócsát vert volna a padlón, de most nem engedhettem, hogy elcsábuljak.
- Nem-nem. Félek, hogy megesz a nagy gonosz farkas.
- Itt nincsen nagy gonosz farkas, csak egy nagy szerelmetes Jackson.
- Tudom – kapom le magamról a takarót és rögtön indulok az ajkai után. A csók után kérdez.
- Mi volt ez a lebuktunk szöveg?
- Anyukád benyitott és Kelly beavatta a részletekbe.
- Ja, az nem gáz.
- Nem gáz? Nem gáz? Anyukád felhívja Anyut, Anyu pedig mikor jó hangulata lesz, vagyis iszik egy pohár bort, tudod mennyire alkoholellenes ezért csak egy kicsit, szóval egy jobb pillanatában elmondja Apunak és… Jézusom! Apa élve kinyuvaszt minket.
- És az miért baj? Szeretjük egymást. Norah-t nem olyannak ismertem meg, aki egyből kérkedik ezzel. Henry pedig nagyon is nyugodt ember.
- Hát persze, nyugodt és csendes csak egy bibi van.
- És mégis mi az a leküzdhetetlen akadály?
- Szűzen akar férjhez adni.
- Hát ez jó vicc. Tudhatná, hogy te már… - lehajtottam a fejem és mérhetetlenül szégyellni kezdtem magam. Hazudtam neki, amit nem érdemelt meg. -… hogy nincs mit tudnia igaz?
- Nagyzolni akartam azzal, ne haragudj. Tényleg. –simítom meg az arcát.
- Semmi baj. Nem vagy éhes?
- Nem, köszi. – akartam hazudni, de a gyomrom egy hangos mordulással lebuktatott. – Shh! – intettem rendre a rakoncátlankodó kis szervemet.
- Szerintem Micky kaját akar.
- Talán nem is keveset. - mosolygok rá.
- Menjünk le kajálni? – kérdezi, mint egy aggódó szülő. Aranyos, hogy így félt.
- Mért hova máshova mehetnénk? – a konyha általában a földszinten van, de ez logikus.
- Mondjuk… ágyba reggeli? – kérdezi ravasz mosollyal, és az szemből az ölébe húz.
- Mint régen? – nevetek. – Inkább törjünk hagyományt. Csak átöltözöm.
- Hmm… nincs rá szükség. – csókolgatja a nyakam.
- Dehogy nincs! – mondom, mikor rájövök, hogy egészen pici felület takarja a fenekem… őszintén semmi nem takarja a fenekem… a tanga bugyi átka… - Sőt akár adhatnál egy rövidnadrágot is.
- Minek? – néz rám értetlenül.
- Nem akarok egy tangában és egy pólóban mászkálni anyukád előtt!
- Hmm… - egy ravasz mosollyal a nyakamhoz hajol. Mikor rájövök mire készül, így szólok :
- Nem kéne. Anyuék elevenen nyúznak meg.
- Miért is? – vándorol át az ajka a nyakam másik oldalára. – Tudják hogy jó kisfiú vagyok. Vagy nem?
- Az utóbbira szavazok. Apa szentül meg van győződve arról, hogy valamibe bele fogsz vinni. Pl. drog vagy hasonlók…
- Nézd, attól, hogy egy évben egyszer vagy kétszer elővesszük itthon a vízipipát, és szívunk egy kicsit, attól még nem drogozunk.
- Ezt ő is tudja nagyon jól, és éppen ez idegesít. –állok fel az öléből, és indulnék a komód felé, ha nem rántana közel magához.
- Ugyan Kicsim. Nem lesz semmi baj apukáddal.
- Vagy mégis. – indulok meg újra a komód felé.
- Oké. Mindjárt jövök.
- Hová mész? – kapok a karja után.
- Hív a természet. – nevet. – Sietek – nyom egy puszit a homlokomra.
- Azt hiszed, ennyivel megúszod? –kérdezem és közelebb húzom magamhoz.
- Reméltem, hogy nem – csókol meg szenvedélyesen.
- Nem akarsz elengedni, igaz? –kérdezi, mikor még mindig a csuklóját szorongatom. Nagyot sóhajtok.
- Na, jó. Menj. –mondom és elengedem.
- Jippi. Sietek! – csókol meg. Miután becsukja az ajtót, nagy mosoly terül el az arcomon. Bekapcsolom a telefonom. Hat nem fogadott hívás és hét SMS. Csodálatos. Három hívás aputól, gondolom hogy jöjjön-e értem a munkába, vagy hogy megvan-e a gázspray-m vagy valami… Kettő hívás Dan-től, gondolom bocsánatkérés… vagy nem. És egy anyutól. A gardedám sohasem nyugszik. Öt SMS aputól… „ Szia. Menjek érted vagy ne?” „Szia. Válaszolj már! Aggódom!” „ Szia! Most mi van?” „Válaszolj már!” „Ne haragudj. Norah tájékoztatott hogy Jacknél vagy. Jó mulatást!” És Mike is írt. „ Holnap nem kell bejönnöd dolgozni. Annie jön hozzám látogatni, zárva leszek. Puszi.” És persze Dan is próbálkozik. „ Ne haragudj, hogy kiakadtam. Beszéljük meg! Majd felhívlak holnap. Csókol : Dan.” Sóhajtok, és elfekszem az ágyon. Tegnap nem megmondtam neki, hogy alakul valami? Valahova el kéne mennünk Jack-el, ahol csak kettesben vagyunk, telefonok, zavarás, és Kelly nélkül. Mondjuk a Michigan tóhoz. Sátorozni pár haverral vagy ilyesmi. Aztán fürdeni, és úgy berúgni vagy beszívni, hogy világunkról nem tudunk. Nálunk ez a kikapcsolódás, de hát istenem, értsenek meg. Kisvárosi skacok vagyunk. Ebben nőttünk fel. A házibulik, fagyos telek, és a gördeszka világában. Ez a mi történelmünk. A múltunk. A jelenünk. Nem mondom, hogy a jövőnk, mert nem hiszem hogy hatvan évesen is csúszkázni, vagy vízipipázni fogunk, mert fog nélkül eléggé nehéz lenne, és talán egyikőnk sem ezt tervezi. Én biztos, hogy nem. Jack teljesen megváltoztatott. És íme, az emlegetett szamár vigyorogva lép be az ajtón, és én elveszem a kockái között… mármint a kockás hasán akad a szemem, és valószínűleg úgy nézek ki mint egy elcsapott béka : a szemem kidülledve, a szám tökéletes„O” alakban. Csodásan nézhetek ki, érhető hogy nevet rajtam.
- Valami baj van? Fogkrémes a szám? – ezzel a mondatával felébreszt.
- Minek mosol fogat reggeli előtt? –kérdezem fülig érő szájjal. – Amúgy meg, tudod, nagyon imádom a matekot, és nagyon hiányzik is, szóval térfogatot számoltam. – mutatok a hasára. – Megsaccoltam, mennyi helyem van aludni. –mondom, és ő elneveti magát.
- És mit csináltál, abban az elképesztően hosszú időben, amíg szerény személyem nem volt jelen? – sétál közelebb. Leül mellém, és én az ölébe teszem a fejem.
- Legfőképpen gondolkodtam. – játszok az ujjaival.
- És micsodán, ha szabad tudnom?
- El kéne menni kettesben valahová.
- Telepátia – sóhajt fel.
- Te is erre gondoltál?
- Már tegnap este óta ezen gondolkodom, hogy hogyan vegyelek rá, de nem kell rávenni, hiszen te is ezt akarod. – előveszi a rosszfiús mosolyát… a szívem kihagy egy ütemet.
- Akkor oké. Bár először Anyut és Aput is be kéne avatni…
- Majd kifundáljuk. – mosolyog, és elfekszik az ágyon. A csípőjére ülök.
- Na mi van? Nem voltál hajlandó felöltözni? – csap a fenekemre.
- Megvártalak, hogy tudjam melyik cuccodat húzhatom be. – válaszolok egy hangos AÚÚ kíséretében. És amikor épp csókoltam volna meg akkor… a Télapó bemászott a kéményen, lefényképezett minket és hangos hahotázás kíséretében azt üvöltözte hogy felrakja a képet FaceBook-ra. Na jó, nem. Kelly megint benyitott.
- ÁÁ! Rosszat fogok álmodni! – takargatja a szemét. Becsukja az ajtót, és hangos röhögés kíséretében levágtat a lépcsőn. Jack kimászik alólam.
- Azt hiszem, ideje elviselni a csipkelődését, és lemenni, reggelizni. – sóhajt, és a komódjához sétál.
- A tavalyi fürdőnaci? – kérdezi, és felém dob egy sötétkék, pálmafa mintás rövidnadrágot.
- Béka még benne? – kérdezem röhögcsélés közben. Tavaly is a Michigan tónál voltunk, és Jack nadrágjában egy hívatlan látogató akadt. Sosem felejtem el az arcát, miközben próbálja kirázni a gatyájából szegény állatot ( komolyan féltem hogy epilepsziás rohama van ) és női hangon visítozva rohangál a parton. Most perpillanat csúnya szemekkel néz rám.
- Jól van, ne egyél meg. – rángatom fel magamra a gatyót. Felém dob egy felsőt.
- Ezt múltkor itt hagytad. – vihog. A fekete „Bite me!” Feliratú toppom.
- És meg is teszed? – kérdezem, és a mosoly az arcára fagy.
- Önnek bármit, szép hölgy! – hajol meg előttem.
- Mint egy déli úriember. – csóválom a fejem. – Elfordulnál? – kérdezem, és ő azon nyomban engedelmeskedik. – Szem becsuk! – húzom fel magamra villámgyorsan a felsőt. – Kész is. Akkor megharapsz végre? – kérdezem, és ártatlan pillantással a lepedőre ájulok. Jack felém mászik.
- Készen áll, szép hölgy?
- Jajj ne! Kérem ne! Valaki segítsen!
- Most komolyan?
- Harapj már, te szerencsétlen. – neki sem kell több, a fogait az ütőeremnél érzem. Fáj, de nem törődöm vele. A torkomból egy sóhaj szakad fel.
- Úristen! Jól vagy? – kérdezi, sebtében félredönti a fejemet, és vizsgálni kezdi a nyakam.
- Jack. Jack. Jay! – nyávogom, és hátralököm az ágyon. – Jól hegyezd a füled, mert nem mondom el többször. Nincs. Semmi. Ismétlem semmi. Bajom. Jól. Vagyok. Csak. Az. Agyamra. Mész. Az. Állandó. Aggódási. Mániáddal. Vágod?
- Hmm. Inkább nyesem. – nem tudom, hogy hogyan kerültem alá, de egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az egyre nagyobb haja a szemembe lóg, és vadul csókol. És ezt a tökéletes pillanatot is el kell rontani. Halleluja, most nem Kelly. Persze hogy az én pici-pocakom.
- Kuss, te ringyó! – szólok rá. Jack, valszeg’ hülyének nézett, mert egyre vörösödő fejjel néz rám. Az éjjeli szekrényén van egy kis chips. Mohón felé nyúlok, és habzsolni kezdem.
- Most jó, bakter? Most jó? Így elkussolsz? – tömöm a majmot, mire Jackből éktelen hangú röhögésben tör ki. – Most mi van?
- Sosem, sosem az eszedért szerettelek! – vihog. Megfogok egy könyvet, és hozzá vágom.
- Ez nem vicces. – kordul még egyet a gyomrom.
- Ideje lenne lemenni, zabálni. Én is éhes vagyok.
- Szeretlek. – mondom, és már az ajtón túl vagyok. Ahogyan leérek a lépcső aljára elkapja a derekam, és megpörget. Visítva kérem, hogy tegyen le. Aztán belefelejtkezem a gyönyörű zöld szemébe, és a kezem az arcára teszem. Egészen addig állunk így, amíg Randee ránk nem talál.
- Jó reggelt, fiatalok! – rikkantja, és mi rajtakapottan ugrunk távolabb egymástól. – Miattam nem kell, csak azt akartam mondani, hogy kész a reggeli! Siessetek! – somfordál vissza a konyhába, és mi elégedetten vetjük rá magunkat a másik ajkára. A csók után egymás pillantásába feledkezve, és egymás kezét fogva, mosolyogva sétálunk be a konyhába. Illedelmesen leülök az asztalhoz, és rámosolygok Randeere. Édesen visszamosolyog, aztán a fiára néz, aki éppen egy tükörtojást gyömöszöl be a szájába. Nevetésben törünk ki. Jack értetlenül néz mindkettőnkre. Hiszen ő nem volt ott, mikor egy beszélgetésben megemlítettük, hogy olyan, mint egy nagyra nőtt óvodás. De hiszen tényleg olyan. Csak hisztizni nem hisztizik.
- Mof mi va’?
- Semmi, semmi – legyintünk egyszerre. Kelly trappol le a lépcsőn, és ahogyan meglát minket nevetésben tör ki. Eléggé érdekesen nézünk ki. A hajam, és az ő haja is, össze van gubancolódva, „Bite Me!” Feliratú trikóban, és Jack nadrágjában ülök, egy friss harapásnyommal a nyakamon. Ő egy szál bokszerben ( a nyálam csöpög, a nyálam csöpög ) a keze a combomon, és tojás darabok vannak az arcán. Ilyen hülyék is csak mi lehetünk. Ennyi.
- Fiatalok… - huppan le közénk. -Ha miattatok kell két hétig anyuval aludnom, akkor esküszöm, megkeserítem az életeteket.
- Mért kéne Randee-vel aludnod?
Úgy néz rám, mintha megöltem volna a kutyáját, aztán a plafonra néz, és felsóhajt.
- De tanító néni, én ehhez kicsi vagyook! – nyávog.
- Jajj Kelly… - lökök egyet a vállán. – Idióta.
- Kikérem magamnak. Veszélyesen hülye. Ez az én megszólításom.
- Ahogyan parancsolja, Déli Úriember – kacagva fellibeg a szobájába, és én haragos szemekkel nézek utána.
- Sosem fog minket békén hagyni? – kérdezem, és lecsapom a kiskanalamat a tányér szélére. Nagyot kortyolok a kávémból, miközben Jack keze egyre felfelé halad a combomon. Libabőrös leszek, ott ahol megérint.
-Héé. Ezt nem kéne. Nem akarlak letámadni.
- Pedig én szeretném, ha letámadnál. – mormog a nyakamba. Egészen addig csókolgatja, amíg Randee újra betoppan a képbe.
- Na hogy ízlett? – kérdezi egy ezer wattos mosoly kíséretében.
- Isteni volt, mint mindig. – válaszolok hasonló intenzitású mosollyal. – De nekem mennem kéne, Apu leszedi a fejemet.
- Hát, tudjuk, hogy Henry milyen - fintorgunk össze. Hiszen szépen elmesélte mi volt tavaly decemberben. Nálam szenvedés, és csalódottság, nála düh, aggódás, idegesség, és féltés.
- Na, megyek pakolni. Köszönöm a reggelit. – állok fel az asztaltól. Jack egyből pattanna utánam, de én visszanyomom. A tányérjára nézek, a fél reggelije ott árválkodik.
- Egyél csak, feltalálok egyedül is. – és ahogyan ezt kimondom, máris trappolok fel a lépcsőn. Ahogyan beérek, a kedvenc szobámba hatalmas mosoly terül szét az arcomon. A táskámhoz lépek, és felsóhajtok: minden benne van. Lenyúlok Jacktől pár szál cigit, és átöltözöm. Éppen a felsőmet teszem be a tatyóba, mikor Jack hátulról átkarolja a derekam.
- Na ki az én kis hercegnőm? – kérdezi, és maga felé fordít.
- Mondjuk Lynett? – említem meg az unokahúgát. Szegényke Barbie - mániában szenved. De azért nagyon aranyos kiscsaj, imádjuk.
- Akkor ki az én kis vadmacskám? – kérdezi huncut mosollyal.
- Hát erre több tippem van. – mondom, és megcsókolom. Aztán elkezd csikizni. Tudni kell rólam, hogy nagyon csikis vagyok. Eldőlünk az ágyon.
- Jack ne…
- Jack de…
- De Jack…
- Innen nem szabadulsz.
- Hát jó. Akkor nem szólok hozzád. – megmerevedik, és nem szól semmit. Elenged. Határozottam a táskám lépkedek, és beledobom a telefonom. Az ajtóból visszanézek az ágyon heverő Jackre. Szomorú szemekkel bámul, és én búcsút intek neki. Úgy is utánam jön. Elköszönök Kellytől, és Randee-től, majd kilépek az utcára. Süt a nap, és csiripelnek a madarak. Egy átlagos Michigani nap. Aztán hallom, hogy a hercegem, a nevemet kiabálja. Mosolyogva fordulok meg, és pont jókor, mert az ajkaimra cuppan. Olyan mint egy pióca, de élvezem.
- Azt hitted leléphetsz szó nélkül?
- Gondoltam hogy nem.
- Este eljössz velem valahová?
- Hát nem is tudom. Elmenjek?
- Jó lenne. Akkor érted megyek mondjuk… nyolcra. Pizzázó?
- Felőlem oké.
- Akkor… szia – csókol meg újra. A nyaka köré fonom a karom. Már vagy egy perce így állunk, és nem akaródzik tőle elszakadni.
- Szia. – mondom neki, és boldog mosollyal sétálok hazafelé. Ez gyorsan kiderült, de nem bánom. Végre nem vagyok egyedül…
hát csajok ez egy eredeti letti prodúksön :D kommentárt kérek szépen :D köszönöm :D a vers saját :D pusszancs :D
"Rossz" hírt kell közölnöm. Azért van idézőjelben, mert van akinek rossz, van akinek nem. Nekem azért egy kicsit az. Szóval. Luca úgy döntött, hogy nem folytatja tovább a blog írását. Mit is írjak még ide? Megsértődött ránk. Sosem volt elérhető, ha véletlenül mégis, akkor ilyeneket láttunk msn-en a neve mellett : a-a, neírj, nemitt, tanul, haggyad és a többi, és a többi. ( a gonosz Letti kitörése : fáj az igazság? ) Úgyhogy, beavattuk ezekbe a dolgokba, és ő megsértődött. Hiányozni fogsz, ( legalábbis nekem, egy kicsit, és Vivinek is. Tényleg. Vivi üzeni : Tényleg nem akartam ezt, csak azt akartam, hogy rádöbbenj hogy döntened kell. ) de ha így döntöttél ám legyen. Csak ezt akartam közölni. Majd meglátjuk, mire megyünk ketten. ( Eddig is szinte csak ketten voltunk, egy héten egyszer volt olyan alkalom, amikor hárman... ) Pusz. : Letti.
-Jack.. -Éppen hogy becsukja az ajtót, lecsapok az ajkaira… erre vágytam egészen a raktárban történtek óta. Vágytam az érintésére, a csókjaira… minden porcikáját érezni akarom… most… és máskor… - Hékás… mi van veled? Régebben nem voltál ilyen heves… - Régebben nem szerettelek így. - Mért, most hogy szeretsz? - Úgy, mint senki mást –súgom a fülébe és felfelé kezdek haladni a lépcsőn. Mikor beérünk, a szobájába az ágyhoz tolom, és újra megcsókolom… hosszabban és intenzívebben… egészen addig, amíg a súlyomtól eldől / mert a mellkasának támaszkodtam / és az ágyra esünk. Pár másodpercig csak rémülten figyelem minden egyes rezdülését : nem vagyok már tizenhét kiló mint annak idején, azért azt gondoltam hogy összetörtem a bordáit a súlyommal, de aztán kitört belőle a nevetés. - Hülye. - Most mi van? - Azt hittem fáj. Amúgy… nem akarom összevizezni az ágyneműdet. Tudnál adni… egy pólót vagy valamit? – állok fel róla. Hiába is… én ma itt akarok aludni… vagy nem egészen aludni… csak részben. - Hmm… - a derekamnál fogva magához húz. – Szerintem nem lesz rá szükség. És éppen csókolna meg, amikor csörögni kezd a telefonom. A love games… vagyis… Danny?! -Haló. Szia,Nem eljöttem már, hogy mi? mégis mit érdekel? jajj csak azért mentem el mert folyton nyagattál.Most épp Jacken. puszi szia. -Ezt nem hiszem el. Mi a picsát érdekli hogy hol vagyok? nem járunk semmi, csak egy hülye mozi volt. Inkább csókolj meg. Újra csörög a mobilom... 100monkeys smoke..Valamelyik bandatag...
*
-Haló. -Szia Lana. -Szia Benny. -Ráérsz? -Nem. -Hol vagy? -Jacken. -Ajaj fiatalok, tudjátok első a biztonság és csak azután a szórakozás. -Nem kértem felvilágosítást. -Mindegy, az a lényeg meg ne ártson nektek az ágytorna, Jacknek holnap koncert és ha jól tudom kiscsillag te is dolgozol. -Ohh Bennyke ígérem jók leszünk. Csak tedd már le azt a rohadt telefont. -Uhh vkinek hiánya van hallom, Jack ha hallod, akk engeszteld ki a kis házisárkányt, nagyon tűzes. -Pápá és inkább te szedj fel már végre valami csajt.
*
-Ha mégegyszer megcsörren, én leüvöltöm, aki felmer hívni. Mért nem érezheti jól magát az ember? -Jól akarod érezni magad? Mi szólnál ehhez? - majd elkezdte a nyakamat csókolgatni és harapdálni. -Ne szívd ki. nem takarja el a hajam. -Hoppá ez már késő. Csörögni kezd a telefonom. A telephone… vagyis… Anya?! - Bakker… ez Anya… fel kell vennem… - próbálok szabadulni a karjaiból de nem ereszt – Jack… - Fontos? - Ha nem veszem fel kitör a harmadik világháború. Nagyot sóhajt, majd elenged, és én mint akit puskából lőttek ki rohanok a telefonomért...
* - Igen? Mondd Anyu. -Hogy sikerült a randi? Hol vagy? Danny keresett itthon. -Jacken vagyis Jacknél és náluk is alszom. - Ennyire szörnyű volt? – tudja hogy mindig nála sírom ki magam. - Nem… csak ma nála alszom. – próbáltam szipogni, és úgy látszik sikerült. - Majd ha hazaérsz megbeszéljük. - Csak azt ne. - Akkor nem beszéljük meg. Próbálj meg megnyugodni, és aludd ki magad. Reggel találkozunk. De Lana, remélem -Igen? -Semmi -Akkor szia és jó éjszakát.
*
-Szeritned mit akart? -Nem tudom, de nekem van jobb elfoglaltságom is. -És mi lenne az Marilyn? -Csak csukd be a szád és élvezd. -Várj, adj egy pólót lécci. -Rendben előturok neked egyet. De nehogy ezt is elcsord mint régen csináltad. -Most mit akarsz, tök jó pólójaid voltak. És amugy se hordok már ilyeneket. Majd kárpótollak. -A raktárbeli élményt kérném ismétlésre...- majd szépen lassan lehúztam a vizes, átlátszó felsőm és odadobtan neki. Végig töröltem a kezem, majd a dekoltázsom és végül a hasam. - Megtörlöd a hátam? -Igen.- rázta meg a fejét, hogy egy kicsit kitisztuljon a feje. -Köszönöm.- majd felhuztam a pólóját és körbeforogtam. - Milyen? -Remekül áll, de csak azért mert az enyém. -Akkor szokja vissza a régi fiús cuccaimra?-közeledtem felé majd a kezemet átkulcsoltam a nyaka körül és abban a minutumban megint az ágyra dőltünk..Te kis... nem is mondok semmit. Nagyon kényelmes így. -És ehez mit szólsz? -Hmm finom, de a raktári jobb volt. -Te kis vadóc.- majd felültem az ölében és magammal huztam. Pont az ágyékán ültem. Az oldalam kényeztetésébe kezdett a póló alatt. én sem voltam rest viszonozni azt a kellemes szenvedést, mely néhány érzékenyebb terület érintésekor volt.s néha belemosolyogtam a csókunkba. Majd a pólómat vagyis pólóját kezdte feljebb húzni. Addig szakítottuk meg csak a csókunkat amíg le nem vettem a felsőt és el nem hajítottam, az ágy másik végébe. Visszamásztam az ölébe és már a pólóját vettem volna le, mikor kedves nővére ránk nyit. -Jack, figyelj el kéne...Oppsz azt hiszem én most zavarok. -Kelly, nem tűnnél el? -Látom elég mélyreható tanulmányozásban vagytok, jó szórakozást!- csukta be az ajtót röhögve. -Ezt nem hiszem el. -fogtam és felvettem a felsőm. -Lana, hé mi a baj? tudom, hogy be kellett volna zárnom az ajtót, de valljuk be mással voltunk elfoglalva. -Tudom, nem is az a baj. De most gondolj bele, mi lett volna ha kicsivel később nyit be és mi van ha nem Kelly hanem anyud? -De nem ez történt gyere ide. Alszunk? -Ne még beszélgessünk. Most akkor mi van velünk? Barátok vagy mi? Vagy midnent tönkre tettünk ezzel? - Mért tettünk volna tönkre? Mi lenne ha megpróbálnánk, hogy milyen együtt. -rendben. - mondom, és a táskámban kezdek el kotorászni. Mért kell nekem mindig legalulra pakolni a cigis dobozt? Érthetetlen vagyok, még önmagam számára is. Azt hittem, hogy mindenem elázott, de tévedtem. Alig vizes valami. Csak a zsepim bánta a nyári esővel való találkozást... - Kérsz te is? –nyújtom felé a dobozt, egy szál már a számban villog. - Nem köszi. Én a te kis akciód előtt szívtam el egy dobozzal. - Tüdőrák-mester. –csóválom a fejem, és kimegyek Jack erkélyére. Komótosan meggyújtom a cigarettámat, és nagyot szippantok belőle. A mentol kissé égeti a légcsövemet, de nem törődöm vele. Megnyugtat. Jack leül mellém és rágyújt. - Adj egy szálat. –mondom neki és kidobom az erkélyről a vékony női mentolos kis csesznyett cigarettát. Féloldalas mosollyal nyújtja a dobozt felém, és én, mint egy függő, remegő kézzel kapom ki a kezéből, és gyújtom meg. - Talán nem is tudod, de életet mentesz. - Én lennék Superman? - Az én, magán-Superman-em. Az estéből többre nem emlékszem… szépen lefeküdtünk aludni és ennyi… nem történt meg… de a lényeg mi voltunk. Együtt, szerelmesen.
Köszönjük a sok rendszeres olvasót és a látogatókat.(:
puszii.: Luca
2.fejezet: Barát, vagy annál kicsit több?
Miután Jack utamra engedett, magam mögött hagytam a raktárt, és a női mosdóba rohantam. Kivágtam az ajtót, és a szemközti falon lévő tükörhöz léptem. Megtámasztottam kezeimmel magamat a mosdókagylóban, és a tükörképembe néztem.
A szemem csillogott, és volt egy letörölhetetlen kis mosoly a szám sarkában. Fura érzés. Olyan mintha a mennyben járnék, pedig tudom, hogy az majd maximum csak a halálom után következhetne be. Az a csók... hogy is mondjam? Megszédített? Elbűvölt? Magával ragadott? Vagy inkább csak erre vágytam mióta az eszemet tudom? Elképzelhető, hogy titkon mindig szerettem, csak magamnak sem mertem bevallani? Lehet. De ez a fura érzés nem olyan, mint mikor egy tini lánynak először jön meg és úgy fura neki, hogy szokatlan. Ez inkább a felülmúlhatatlanul boldogság érzete, amit nálam jelen pillanatban semmi nem változtathat meg...
Megigazítottam a sminkemet és megpróbáltam minnél észrevétlenebbül kijutni a bárból. Mikor éppen elcsúsztam a vizes padlón, már akkor megvilágosult előttem, hogy ez a tervem valszeg' nem fog működni.
- Áá! - kiáltottam reflexből, majd már csak arra lettem figyelmes, hogy a fenekem a földön landolt.
- Jól vagy? - futott oda hozzám Jack a raktár irányából, mikor meghallotta kicsit éles hangú, óvodás szintű, eléggé magas sikolyomat, de azt, hogy hogyan ért ide sec perc alatt azt nem vágom...
- Persze, előfordul ez. - mondtam, majd felajánlott kezét elfogadva feltápászkodtam a földről. - Na jó, azt hiszem mégsem annyira, elképzelhető, hogy a fenekem károsult. Legalábbis nagyon sajog... - nyafogtam.
- Lana, Lana. Ilyen is csak veled történik mindig. - mosolyog.
- Hát, mint mondtam előfordul néha. - ismételtem meg magamat, és én is mosolyogtam a saját hülyeségemen.
- Szóval, dobtad Cole-t ma este, hogy még nem mentél el vagy csak az én időérzékem csal? - kérdezi kaján vigyorral az arcán.
- Nem Jack, nincs akkora szerencséd. - mondtam, mire kicsit lehervadt az arcáról a mosoly. - Csak a mosdóban voltam sminket igazítani.
- Értem. - mondta kicsit elnyújtva. - Azért ha mégis meg kell verni, tudod hol keress. - kacsintott rám.
- Tudom, tudom. De hidd el nem kell megverni. Dan nem az a fajta akit...
- Akkor meg milyen fajta? - kérdezte kissé gúnyosan.
- Nem engedted, hogy befejezzem. Nem az a fajta akit te vernél meg, hanem inkább fordítva. - mondtam kimérten, mire csak röhögni tudott.
- Vicces kedvedben vagy mi? - kérdezte és sértődöttséget véltem felfedezni hangjában.
- Nem is gondolnád mennyire! - kacagtam fel. - Viszont most mennem kell mert Daniel már vár rám.
- Szia! És remélem nem lesz szükség rám ma éjjel. Bár le merném fogadni, hogy jönni fogsz...
- Álmodozz Jackson Rathbone, álmodozz. - mondtam majd elindultam az ajtó irányába.
Kilépve a bárból, egyből kiszúrtam magamnak Daniel Cole formás seggét, mivel az utca másik oldalán várt rám, és egy könyvesbolt kirakatát nézegette. Átsiettem a túloldalra és hátulról megkocogtattam a vállát.
- Öhm, szia! - mondtam kicsit félénken.
- Szia! Uh, már azt hittem nem jössz...
- Bocsi, csak most volt koncert a bárban, és dolgoztam.
- Semmi baj. Akkor mozi?
- Persze, jöhet. - mosolyogtam.
- Van egy vígjáték és egy horroros a műsorajánlóban, amik állítólag elmennek. Melyikhez van kedved? - kérdezte miközben megindultunk a két utcányival arrébb lévő mozi felé.
- Hát ha nem bánod, akkor inkább a vígjátékra szavazok. - mondtam.
- Azt kell, hogy mondjam, megnyugodtam, mert nem nagyon bírom a horror filmeket... - mondta kicsit feszengve.
- Ne már! Egy kigyúrt, jó seggű pasi és nem bírja a horrort? - nevettem.
- Szóval jó a seggem? - kérdezte ő is nevetve.
- Hát nem panaszkodhatsz. - mondtam kicsit pirulva, amit szerencsére nem látott a sötétben, de még mindig nevetve.
Mikor odaértünk a moziba, megvettük a jegyeket, popcorn-t, colát és már el is helyezkedtünk a székeinkben várva, hogy elkezdődjön a film.
Egyszer csak eloltódtak a lámpák és kikapcsolt az aláfestő zene. Köszönöm Istenem. Végre van időm gondolkodni...
Raktár, Jack, csók. Raktár, Jack, csók. Jack... Mért nem bírok gondolkozni? Miért bénította meg az agysejtjeimet az a fél perc? Miért? Ennyire meghatározó lett volna? Ennyire elcseszte a barátságunkat és ezért a tudatalatti Gonosz Lana örökre az emlékezetembe véste? De hiszen élveztem, vagyis élveztük…
- Lana minden oké? –kérdezte Dan a film közepe felé járva, mikor észrevette, hogy csak bambulok egy pontra, és az bizony Bean a mozivászon. Róla meg is feledkeztem. Lana szedd össze magad. Éppen randizol, ráadásul a srác, hű… nem kispályás. Ébredj fel! Áldom a szerencsémet, hogy a mozit választottam az étterem helyett. Így legalább csak néha kell ráfigyelnem.
Nem is figyeltem a filmre, a címét sem jegyeztem meg. Mr.Bean nyaral? Nem emlékszem. Az biztos hogy Rowan Atkinson nevettette meg Dan-t, de hogy ennyire… sosem értettem hogy a pasik mit csípnek rajta. Biztos fura kis arcszerkezete van, és humora is, és van egy fajta kisugárzása, ami a nőnemű lényeket valahogy taszítja. Engem is.
- Persze, jól vagyok, csak… elmélkedem ezen a hülyén. – intek a filmvászon felé, ahol "kedvenc" színészünk éppen rákot gyömöszöl a szájába. Ráadásul még videóra is veszi. Príma. Nem akarok találkozni vele. Mintha lenne esélyem rá… nem is kell hogy legyen.
Bezzeg ha Jack lenne a filmvászon… Szemem-szám tátva lenne és csorogna a nyálam. A szó szoros értelmében. Jézus Krisztus mi van velem?! Csak Jack jár a fejemben… Jack, és az igéző zöld szemei. Jack, és a gyönyörű mosolya. Jack, és a tökéletes teste. Jack, és… Annabelle? Talán kissé beteges, hogy a gitárját Annabelle-nek hívja de… hozzá lehet szokni.
***
- Biztos ne menjünk el vacsorázni? Olyan… sápadtnak tűnsz. - mondta Dan mikor kiértünk az épületből a film után.
- Nem köszi. Ilyenkor már nem egészséges és le szeretnék feküdni mindnél előbb. Ma 100Monkeys koncert volt, és ilyenkor mindig sokan vannak… Meg David ma nem jött dolgozni, ezért mi pakoltunk Mike-al. Totálisan kész vagyok.
- Akkor hazaviszlek.
- Nem kell, tényleg. Imádok az esőben sétálni.
- Nem hagyhatom, hogy egyedül menj haza ilyenkor! Hazaviszlek és punktum! - mondta
- Jó, jó. - mondtam megadóan.
***
Miután elbúcsúztunk felbaktattam a lépcsőkön, bajlódtam egy sort a zárral és lerogytam a kanapéra. Lefárasztott a nap, viszont még mindig csak Jack járt a fejemben. Muszáj vele beszélnem. Meg kell beszélnünk hogy mi is volt ez. Hogy miért is imádom ennyire az esőt, nem tudom. Talán olyan hatást kelt bennem mint másnak a napsütés, vagy a hó. Reményt ad… elmossa a történteket. Új nap kezdődik utána… egy új kezdet…
Hirtelen ötlettől vezérelve, maradék erőmet is összeszedve felpattantam a kanapéról, felvettem a kabátomat, zsebre vágtam a kulcsomat és elindultam az Ő háza felé.
Út közben mégjobban eleredt az eső... Imádom az esőt. Valahogy megnyugtat. Lassan érek a keresett házhoz, de végül tényleg előtte állok. Életemben először félek, hogy mi fog bent fogadni. Ide… mindig egy baráthoz jöttem. Hogy most barát lesz-e aki ajtót nyit azt nem tudhatom. Lassan sétálok az ajtó felé, a fejemet lehajtom. Bekopogok. Az ajtó halk nyikorgással kinyílik. Felemelem a fejem… már megint az a gyönyörű zöld szempár.
- Te meg mit keresel itt?
- Beszélni szerettem volna de… semmi. Hülyeség volt. –fordulok el, de elkapja a csuklómat.
- Az esőben mit keresel. Meg fogsz fázni. Gyere… - tárja szélesre az ajtót.
Boldogan sétálok beljebb. Hát mégis barát… Vagy annál kicsit több… - Amúgy igazam lett. - mondta.
Sziasztok kedves olvasóink =) Itt Letti. Meghoztam az első fejezetet =) Gondoltuk ezzel sem várhatunk tovább, hát itt van. Nagyon nagyon örülnénk a kommentároknak, / legyen az pozitív vagy negatív / és az esetleges észrevételeknek =) Puszi Nektek, persze csak így, a blogon keresztül, mert még mindig egy bacilustelep vagyok =( szóval Puszi Mindenkinek =)
1. fejezet : Minden más lett...
- Mike! Ma meddig kéne maradnom?- kiabálok a főnökömnek, miközben a sört cipeljük befelé.
- Meddig szeretnél maradni?- kérdezi kedvesen. Hmm… miért is imádom ennyire?
- Ma csak kilencig. Randim van - mosolygok rá.
- Ki az a szerencsétl… izé… szerencsés? –harapja félbe a szerencsétlen szót.
- Mike –kólintom fejbe – persze csak óvatosan.
- Szóval kivel osztod meg az ágyad, ma este?
- Remélem, hogy addig még nem jutunk el. Daniel Cole.
- Az apjától veszem az olcsó sört. Jó gyerek. És helyes is. De téged gondolom csak az utóbbi érdekel. Eltaláltam?
- Nem. Csak már régóta próbálkozik, ezért mondtam igent. De… nincs rossz feneke. – vigyorgok huncutul.
- Na itt van az a rész amikor Mike Bácsi lelép és hagyja Pici Lanát álmodozni Daniel Cole seggéről.
- Hé… ma már láthatom élőben is. Minek álmodozzak?
- Most megfogtál. Na gyere. Pakoljuk ki a whisky-t és a majmokat.
- Minek neked plüss majom?- kérdezem felmutatva a rokonunk elcsépelt kis mását.
- Ma 1ooMonkey-s koncert. Nem esik le?
- Bakker… pedig Jack említette is. Ilyen nincs!Hogy lehet ilyen lyukas az agyam?
- Anyádék inkább kisszéket csináltak volna.
- Te csak fogd be Harcsa bácsi. Mióta fogadtál cölibátust a borotváddal szemben? – utalok a szakállára. Néha eléggé kellemetlen… főleg mikor puszit kell adnom neki. Utóbbi időben elég sűrűn.
- Övön alul nem ütünk.
- Egy nőt felül sem.
- Na jó. Nyertél. – sóhajt lemondóan, és megához ölel. – De legközelebb nem hagyom magam.
- Lesz legközelebb?- mosolygok rá, és tovább cipelem a picébe a whisky-t.
A banda a színpadon, és én éppen bambulok. Hogy mitől már megint? Csodás zöld szemek pillantása kíséri végig minden egyes mozdulatom. Jack… nem értem, hogy mitől félt engem. Ki tudok ütni bárkit, sőt. Hagytam hogy apa és ő közös megegyezéssel gázsprayt vegyenek nekem. Igazuk volt, nemrég használnom kellett. Ezek a részeg állatok azt hiszik, hogy mert iszok velük egy kört kellenek nekem. Nemrég ki kellett ütnöm egy két ajtós szekrény fazont. Jack később jött értem, mint szokott, és nem értette meg hogy imádok sétálni. És egy csávókám totál kiütve utánam jött, és megvizsgálta a kis sprayt közelebbről. És azóta Jack nem száll le rólam ezzel a mondattal sarokba szorítva : „Mi lett volna ha később jövök, vagy egyáltalán nem?”
És ez ráébreszt hogy tulajdonképpen hálás is lehetnék neki. Sőt. Hálás vagyok neki. Annyi mindent tudtam tanulni tőle… félelmetes. Talán a dalai Láma más testbe költözött?
Na de térjünk vissza a bambulásomhoz. Szinte fogva tartanak a szemei… és ahogyan mosolyog… szerintetek hány lány rogyott már össze tőle? Biztosan sok. De én nem. Nekem világ életemben a haverom volt. Sőt. Ő az én bátyuskám. Az Őrző Védő. És még sok más jelzővel illethetném. Többek közt az imádnivaló is szóba jön… sokszor azt is lehet…
- Mike! Akkor mehetek? –találom meg végre a régen látott főnököm.
- Persze. De Lana – húz magához hogy a fülembe suttogjon – Ha nem tetszik az alak vagy nyomul akkor csipogj és megyek érted, vagy riasztom Jacket. Oké?
- Nem lesz rá szükség, de oké. Átöltözöm. Szia!
- Tényleg vigyázz magadra.
- Úgy lesz csak ne szorongass már.
- Oké.
Gyorsan befutok a raktárba a táskámmal együtt. Ide úgysem jön be senki, nyugodtan tudok öltözni. Ha meg mégis, így jártam. Elképesztő sebességgel szabadulok meg a fekete Johnny Walker feliratú kivágott pólómtól hogy egy fehér, szivárványos szívecske mintás szegecsekkel teletűzdelt felsőt vehessek fel… ha nem nyitnának rám. Jack lép be, aztán mint egy vírusos számítógép lefagy. Hát persze. Nem sűrűn lát melltartóban. Sóhajtok és öltözöm tovább. Mikor beparfümözöm magam, hátranézek. Jack még mindig ugyanúgy áll. A táskám átvetem a vállamon és odasétálok hozzá.
- Szerepcsere?- kérdezem
- Hogy mi?
- A konci alatt én bámultalak, most meg te. Amúgy… szép vagyok? Van valami a felsőmön ami nem odavaló? Vagy csak… egyszerűen nem láttál még melltartót? Vagy csak megnőtt a mellem amihez nem vagy hozzászokva a fiús pólók után? Nehezen hinném el, ha egyik sem.
- Pedig egyik sem.
- Nocsak. Akkor meg?
- Épp azon gondolkodtam hogy kit kell megvernem ha ma este sírva kopogtatsz az ajtómon. – vigyorog önelégülten. Erre már volt példa… rendszerint egymás vállán zokogjuk ki magunkat. Illetve csak én zokogok. Ő depizik és dohányzik. Meg mondjuk néha én is.
- Daniel Cole. És nem kell megverni.
- Azért vigyázz magadra. Kérlek.
Glóriát rajzolok a fejem felé, és meglengetem a gázsprayt.
- Cupp-cupp. - integetek neki, de akkor visszaránt maga mellé. A mellkasának csapódok, ami egy picit fáj, de leküzdhető. Látni vélek valamit a szemében, amit eddig még nem… valamifajta vágyat… aztán megcsókol… gyengéden, de mégis határozottan… sóhajtok. Próbálom ezzel tudatára adni az érzéseim : Még! Még! Még!
Aztán mikor a tudatom is utol ér eltolom magamtól.
- Nem lenne szabad.
- Miért nem?
- Mégis csak… legjobb barátok vagyunk. Ne tegyük ezt tönkre. Kapische?
- Menj. Te javíthatatlan rossz kislány –mosolyog aztán utamra enged… de én nem tudom a fejemből kitörölni az imént történteket… egyszerre volt őrültség, meggondolatlanság, hülyeség, egy barátság szétzúzása, de mégis volt benne valami… valami ami határozottan tökéletes volt… ez egy olyan csók volt, amit a leendő pasi jelöltemnek képzeltem, és még véletlenül sem Jacknek. De ha így lett, már nem tudunk rajta változtatni… és én nem is akarok…
El sem hisszük! :D Az oldalon még csak a prológus található meg, de megkaptuk a Kreatív Blogger díjat! :D Nagyon köszönjük Szylunak, és mindenkinek aki jelöl minket! <3> 1.:Megköszönöm annak, aki gondolt rám, és elküldte
2.:Kiteszem a logót az oldalra
3.:Belinkelem, akitől kaptam
4.:Írnom kell 7 dolgot magamról
5.:Tovább adom ezt 7 blogtársamnak
6.:Belinkelem ide az oldalukat
7.:Megjegyzést hagyok náluk, hogy tudjanak a díjról
Szylu nagyon köszönjük mégegyszer! Imádjuk a blogodat és másnak is csak ajánlani tudjuk! www.szylu.blogspot.com/
7 dolog rólunk:
1.: "Ví láw densz end ájsz krím" :D
2.: Zenefüggők vagyunk
3.: Imádjuk a jó filmeket
4.: Szeretünk írni és természetesen olvasni is
5.: 3 lökött-dilis csaj
6.: Minden hülyeségben benne vagyunk
7.: Imádjuk Jackson Rathbone-t és a többi Twilightos überszexi pasit :D <3
Ha az élet elvesz Tőled valamit: mindig ad helyette mást. Ha keresed és kutatod: Legalább egy ösvényt, Melyen kijuthatsz sorsod szorításából, s a fény, mely mindig világít, mutatja Neked az utat: újra és újra átölel Téged.
Mit is mondhatnék az életemről? Egy álom? Rózsaszín vattacukros világban? Akár lehetne. De én nem vagyok hercegkisasszony aki a szőke herceget várja. Kicsinek is mindig a szomszéd fiúkkal lógtam, bandáztam, gördeszkáztam. De ahogy beindultak a hormonjaim én is megváltoztam. Már nem csak a fiús, deszkás cuccokat hordtam hanem nőies akár szexi ruhákat. Egykeként nem tudom milyen az mikor van egy saját testvéred, habár Jackre úgy tekintek mint a bátyámra, de ő teljesen más. Jack... az én napocskám a véget nem érő szürke felhők közt, amik a mindennapjaimat takarják.Ez a színvak,szingapúri csávó többet tud a világról mint egy aggastyán.Sok mindent köszönhetek neki, ami a tudásomat képezi.Nagyon régóta ismerjük egymást... hat éves korom óra.Akkor találkoztunk a suliban... aztán nőttünk... és nőttünk.. úgy néztünk ki mint a bolondgomba.De imádtuk egymást. De hisz egyszer mindennek vége szakad!Az én napom elveszett a felhők között... és többé semminek nem volt értelme... vagy talán mégis? Van aki kiutat tud nyújtani ebből a nyomorból? Van akiért érdemes élnem? Egy fénysugár, mely kiutat hozz a sötétségből?
