1.fejezet : Minden más lett...

Sziasztok kedves olvasóink =) Itt Letti. Meghoztam az első fejezetet =) Gondoltuk ezzel sem várhatunk tovább, hát itt van. Nagyon nagyon örülnénk a kommentároknak, / legyen az pozitív vagy negatív / és az esetleges észrevételeknek =) Puszi Nektek, persze csak így, a blogon keresztül, mert még mindig egy bacilustelep vagyok =( szóval Puszi Mindenkinek =)

1. fejezet : Minden más lett...

- Mike! Ma meddig kéne maradnom?- kiabálok a főnökömnek, miközben a sört cipeljük befelé.

- Meddig szeretnél maradni?- kérdezi kedvesen. Hmm… miért is imádom ennyire?

- Ma csak kilencig. Randim van - mosolygok rá.

- Ki az a szerencsétl… izé… szerencsés? –harapja félbe a szerencsétlen szót.

- Mike –kólintom fejbe – persze csak óvatosan.

- Szóval kivel osztod meg az ágyad, ma este?

- Remélem, hogy addig még nem jutunk el. Daniel Cole.

- Az apjától veszem az olcsó sört. Jó gyerek. És helyes is. De téged gondolom csak az utóbbi érdekel. Eltaláltam?

- Nem. Csak már régóta próbálkozik, ezért mondtam igent. De… nincs rossz feneke. – vigyorgok huncutul.

- Na itt van az a rész amikor Mike Bácsi lelép és hagyja Pici Lanát álmodozni Daniel Cole seggéről.

- Hé… ma már láthatom élőben is. Minek álmodozzak?

- Most megfogtál. Na gyere. Pakoljuk ki a whisky-t és a majmokat.

- Minek neked plüss majom?- kérdezem felmutatva a rokonunk elcsépelt kis mását.

- Ma 1ooMonkey-s koncert. Nem esik le?

- Bakker… pedig Jack említette is. Ilyen nincs!Hogy lehet ilyen lyukas az agyam?

- Anyádék inkább kisszéket csináltak volna.

- Te csak fogd be Harcsa bácsi. Mióta fogadtál cölibátust a borotváddal szemben? – utalok a szakállára. Néha eléggé kellemetlen… főleg mikor puszit kell adnom neki. Utóbbi időben elég sűrűn.

- Övön alul nem ütünk.

- Egy nőt felül sem.

- Na jó. Nyertél. – sóhajt lemondóan, és megához ölel. – De legközelebb nem hagyom magam.

- Lesz legközelebb?- mosolygok rá, és tovább cipelem a picébe a whisky-t.

A banda a színpadon, és én éppen bambulok. Hogy mitől már megint? Csodás zöld szemek pillantása kíséri végig minden egyes mozdulatom. Jack… nem értem, hogy mitől félt engem. Ki tudok ütni bárkit, sőt. Hagytam hogy apa és ő közös megegyezéssel gázsprayt vegyenek nekem. Igazuk volt, nemrég használnom kellett. Ezek a részeg állatok azt hiszik, hogy mert iszok velük egy kört kellenek nekem. Nemrég ki kellett ütnöm egy két ajtós szekrény fazont. Jack később jött értem, mint szokott, és nem értette meg hogy imádok sétálni. És egy csávókám totál kiütve utánam jött, és megvizsgálta a kis sprayt közelebbről. És azóta Jack nem száll le rólam ezzel a mondattal sarokba szorítva : „Mi lett volna ha később jövök, vagy egyáltalán nem?”

És ez ráébreszt hogy tulajdonképpen hálás is lehetnék neki. Sőt. Hálás vagyok neki. Annyi mindent tudtam tanulni tőle… félelmetes. Talán a dalai Láma más testbe költözött?

Na de térjünk vissza a bambulásomhoz. Szinte fogva tartanak a szemei… és ahogyan mosolyog… szerintetek hány lány rogyott már össze tőle? Biztosan sok. De én nem. Nekem világ életemben a haverom volt. Sőt. Ő az én bátyuskám. Az Őrző Védő. És még sok más jelzővel illethetném. Többek közt az imádnivaló is szóba jön… sokszor azt is lehet…

- Mike! Akkor mehetek? –találom meg végre a régen látott főnököm.

- Persze. De Lana – húz magához hogy a fülembe suttogjon – Ha nem tetszik az alak vagy nyomul akkor csipogj és megyek érted, vagy riasztom Jacket. Oké?

- Nem lesz rá szükség, de oké. Átöltözöm. Szia!

- Tényleg vigyázz magadra.

- Úgy lesz csak ne szorongass már.

- Oké.

Gyorsan befutok a raktárba a táskámmal együtt. Ide úgysem jön be senki, nyugodtan tudok öltözni. Ha meg mégis, így jártam. Elképesztő sebességgel szabadulok meg a fekete Johnny Walker feliratú kivágott pólómtól hogy egy fehér, szivárványos szívecske mintás szegecsekkel teletűzdelt felsőt vehessek fel… ha nem nyitnának rám. Jack lép be, aztán mint egy vírusos számítógép lefagy. Hát persze. Nem sűrűn lát melltartóban. Sóhajtok és öltözöm tovább. Mikor beparfümözöm magam, hátranézek. Jack még mindig ugyanúgy áll. A táskám átvetem a vállamon és odasétálok hozzá.

- Szerepcsere?- kérdezem

- Hogy mi?

- A konci alatt én bámultalak, most meg te. Amúgy… szép vagyok? Van valami a felsőmön ami nem odavaló? Vagy csak… egyszerűen nem láttál még melltartót? Vagy csak megnőtt a mellem amihez nem vagy hozzászokva a fiús pólók után? Nehezen hinném el, ha egyik sem.

- Pedig egyik sem.

- Nocsak. Akkor meg?

- Épp azon gondolkodtam hogy kit kell megvernem ha ma este sírva kopogtatsz az ajtómon. – vigyorog önelégülten. Erre már volt példa… rendszerint egymás vállán zokogjuk ki magunkat. Illetve csak én zokogok. Ő depizik és dohányzik. Meg mondjuk néha én is.

- Daniel Cole. És nem kell megverni.

- Azért vigyázz magadra. Kérlek.

Glóriát rajzolok a fejem felé, és meglengetem a gázsprayt.

- Cupp-cupp. - integetek neki, de akkor visszaránt maga mellé. A mellkasának csapódok, ami egy picit fáj, de leküzdhető. Látni vélek valamit a szemében, amit eddig még nem… valamifajta vágyat… aztán megcsókol… gyengéden, de mégis határozottan… sóhajtok. Próbálom ezzel tudatára adni az érzéseim : Még! Még! Még!

Aztán mikor a tudatom is utol ér eltolom magamtól.

- Nem lenne szabad.

- Miért nem?

- Mégis csak… legjobb barátok vagyunk. Ne tegyük ezt tönkre. Kapische?

- Menj. Te javíthatatlan rossz kislány –mosolyog aztán utamra enged… de én nem tudom a fejemből kitörölni az imént történteket… egyszerre volt őrültség, meggondolatlanság, hülyeség, egy barátság szétzúzása, de mégis volt benne valami… valami ami határozottan tökéletes volt… ez egy olyan csók volt, amit a leendő pasi jelöltemnek képzeltem, és még véletlenül sem Jacknek. De ha így lett, már nem tudunk rajta változtatni… és én nem is akarok…

A minta, Lana felsőjén :

http://media.photobucket.com/image/rainbow%20heart/chiupin/heart.jpg