2. fejezet: Barát, vagy annál kicsit több?

Sziasztok!(:

Meghoztam a 2. fejezetet. Pár dologban Lettinek jár a dicséret mert az ő ötleteit formáltam át kicsit. :)

Szeretnénk sok-sok kommentárt kapni.:D reméljük összejön(:

Köszönjük a sok rendszeres olvasót és a látogatókat.(:

puszii.: Luca

2.fejezet: Barát, vagy annál kicsit több?

Miután Jack utamra engedett, magam mögött hagytam a raktárt, és a női mosdóba rohantam. Kivágtam az ajtót, és a szemközti falon lévő tükörhöz léptem. Megtámasztottam kezeimmel magamat a mosdókagylóban, és a tükörképembe néztem.

A szemem csillogott, és volt egy letörölhetetlen kis mosoly a szám sarkában. Fura érzés. Olyan mintha a mennyben járnék, pedig tudom, hogy az majd maximum csak a halálom után következhetne be. Az a csók... hogy is mondjam? Megszédített? Elbűvölt? Magával ragadott? Vagy inkább csak erre vágytam mióta az eszemet tudom? Elképzelhető, hogy titkon mindig szerettem, csak magamnak sem mertem bevallani? Lehet. De ez a fura érzés nem olyan, mint mikor egy tini lánynak először jön meg és úgy fura neki, hogy szokatlan. Ez inkább a felülmúlhatatlanul boldogság érzete, amit nálam jelen pillanatban semmi nem változtathat meg...
　
Megigazítottam a sminkemet és megpróbáltam minnél észrevétlenebbül kijutni a bárból. Mikor éppen elcsúsztam a vizes padlón, már akkor megvilágosult előttem, hogy ez a tervem valszeg' nem fog működni.

- Áá! - kiáltottam reflexből, majd már csak arra lettem figyelmes, hogy a fenekem a földön landolt.

- Jól vagy? - futott oda hozzám Jack a raktár irányából, mikor meghallotta kicsit éles hangú, óvodás szintű, eléggé magas sikolyomat, de azt, hogy hogyan ért ide sec perc alatt azt nem vágom...

- Persze, előfordul ez. - mondtam, majd felajánlott kezét elfogadva feltápászkodtam a földről. - Na jó, azt hiszem mégsem annyira, elképzelhető, hogy a fenekem károsult. Legalábbis nagyon sajog... - nyafogtam.

- Lana, Lana. Ilyen is csak veled történik mindig. - mosolyog.

- Hát, mint mondtam előfordul néha. - ismételtem meg magamat, és én is mosolyogtam a saját hülyeségemen.

- Szóval, dobtad Cole-t ma este, hogy még nem mentél el vagy csak az én időérzékem csal? - kérdezi kaján vigyorral az arcán.

- Nem Jack, nincs akkora szerencséd. - mondtam, mire kicsit lehervadt az arcáról a mosoly. - Csak a mosdóban voltam sminket igazítani.

- Értem. - mondta kicsit elnyújtva. - Azért ha mégis meg kell verni, tudod hol keress. - kacsintott rám.

- Tudom, tudom. De hidd el nem kell megverni. Dan nem az a fajta akit...

- Akkor meg milyen fajta? - kérdezte kissé gúnyosan.

- Nem engedted, hogy befejezzem. Nem az a fajta akit te vernél meg, hanem inkább fordítva. - mondtam kimérten, mire csak röhögni tudott.

- Vicces kedvedben vagy mi? - kérdezte és sértődöttséget véltem felfedezni hangjában.

- Nem is gondolnád mennyire! - kacagtam fel. - Viszont most mennem kell mert Daniel már vár rám.

- Szia! És remélem nem lesz szükség rám ma éjjel. Bár le merném fogadni, hogy jönni fogsz...

- Álmodozz Jackson Rathbone, álmodozz. - mondtam majd elindultam az ajtó irányába.

Kilépve a bárból, egyből kiszúrtam magamnak Daniel Cole formás seggét, mivel az utca másik oldalán várt rám, és egy könyvesbolt kirakatát nézegette. Átsiettem a túloldalra és hátulról megkocogtattam a vállát.

- Öhm, szia! - mondtam kicsit félénken.

- Szia! Uh, már azt hittem nem jössz...

- Bocsi, csak most volt koncert a bárban, és dolgoztam.

- Semmi baj. Akkor mozi?

- Persze, jöhet. - mosolyogtam.

- Van egy vígjáték és egy horroros a műsorajánlóban, amik állítólag elmennek. Melyikhez van kedved? - kérdezte miközben megindultunk a két utcányival arrébb lévő mozi felé.

- Hát ha nem bánod, akkor inkább a vígjátékra szavazok. - mondtam.

- Azt kell, hogy mondjam, megnyugodtam, mert nem nagyon bírom a horror filmeket... - mondta kicsit feszengve.

- Ne már! Egy kigyúrt, jó seggű pasi és nem bírja a horrort? - nevettem.

- Szóval jó a seggem? - kérdezte ő is nevetve.

- Hát nem panaszkodhatsz. - mondtam kicsit pirulva, amit szerencsére nem látott a sötétben, de még mindig nevetve.

Mikor odaértünk a moziba, megvettük a jegyeket, popcorn-t, colát és már el is helyezkedtünk a székeinkben várva, hogy elkezdődjön a film.

Egyszer csak eloltódtak a lámpák és kikapcsolt az aláfestő zene. Köszönöm Istenem. Végre van időm gondolkodni...

Raktár, Jack, csók. Raktár, Jack, csók. Jack... Mért nem bírok gondolkozni? Miért bénította meg az agysejtjeimet az a fél perc? Miért? Ennyire meghatározó lett volna? Ennyire elcseszte a barátságunkat és ezért a tudatalatti Gonosz Lana örökre az emlékezetembe véste? De hiszen élveztem, vagyis élveztük…

- Lana minden oké? –kérdezte Dan a film közepe felé járva, mikor észrevette, hogy csak bambulok egy pontra, és az bizony Bean a mozivászon. Róla meg is feledkeztem. Lana szedd össze magad. Éppen randizol, ráadásul a srác, hű… nem kispályás. Ébredj fel! Áldom a szerencsémet, hogy a mozit választottam az étterem helyett. Így legalább csak néha kell ráfigyelnem.

Nem is figyeltem a filmre, a címét sem jegyeztem meg. Mr.Bean nyaral? Nem emlékszem. Az biztos hogy Rowan Atkinson nevettette meg Dan-t, de hogy ennyire… sosem értettem hogy a pasik mit csípnek rajta. Biztos fura kis arcszerkezete van, és humora is, és van egy fajta kisugárzása, ami a nőnemű lényeket valahogy taszítja. Engem is.

- Persze, jól vagyok, csak… elmélkedem ezen a hülyén. – intek a filmvászon felé, ahol "kedvenc" színészünk éppen rákot gyömöszöl a szájába. Ráadásul még videóra is veszi. Príma. Nem akarok találkozni vele. Mintha lenne esélyem rá… nem is kell hogy legyen.

Bezzeg ha Jack lenne a filmvászon… Szemem-szám tátva lenne és csorogna a nyálam. A szó szoros értelmében. Jézus Krisztus mi van velem?! Csak Jack jár a fejemben… Jack, és az igéző zöld szemei. Jack, és a gyönyörű mosolya. Jack, és a tökéletes teste. Jack, és… Annabelle? Talán kissé beteges, hogy a gitárját Annabelle-nek hívja de… hozzá lehet szokni.

***

- Biztos ne menjünk el vacsorázni? Olyan… sápadtnak tűnsz. - mondta Dan mikor kiértünk az épületből a film után.

- Nem köszi. Ilyenkor már nem egészséges és le szeretnék feküdni mindnél előbb. Ma 100Monkeys koncert volt, és ilyenkor mindig sokan vannak… Meg David ma nem jött dolgozni, ezért mi pakoltunk Mike-al. Totálisan kész vagyok.

- Akkor hazaviszlek.

- Nem kell, tényleg. Imádok az esőben sétálni.

- Nem hagyhatom, hogy egyedül menj haza ilyenkor! Hazaviszlek és punktum! - mondta

- Jó, jó. - mondtam megadóan.

***

Miután elbúcsúztunk felbaktattam a lépcsőkön, bajlódtam egy sort a zárral és lerogytam a kanapéra. Lefárasztott a nap, viszont még mindig csak Jack járt a fejemben. Muszáj vele beszélnem. Meg kell beszélnünk hogy mi is volt ez. Hogy miért is imádom ennyire az esőt, nem tudom. Talán olyan hatást kelt bennem mint másnak a napsütés, vagy a hó. Reményt ad… elmossa a történteket. Új nap kezdődik utána… egy új kezdet…

Hirtelen ötlettől vezérelve, maradék erőmet is összeszedve felpattantam a kanapéról, felvettem a kabátomat, zsebre vágtam a kulcsomat és elindultam az Ő háza felé.

Út közben mégjobban eleredt az eső... Imádom az esőt. Valahogy megnyugtat.
Lassan érek a keresett házhoz, de végül tényleg előtte állok. Életemben először félek, hogy mi fog bent fogadni. Ide… mindig egy baráthoz jöttem. Hogy most barát lesz-e aki ajtót nyit azt nem tudhatom. Lassan sétálok az ajtó felé, a fejemet lehajtom. Bekopogok. Az ajtó halk nyikorgással kinyílik. Felemelem a fejem… már megint az a gyönyörű zöld szempár.

- Te meg mit keresel itt?

- Beszélni szerettem volna de… semmi. Hülyeség volt. –fordulok el, de elkapja a csuklómat.

- Az esőben mit keresel. Meg fogsz fázni. Gyere… - tárja szélesre az ajtót.

Boldogan sétálok beljebb. Hát mégis barát… Vagy annál kicsit több… - Amúgy igazam lett. - mondta.

- Miben? - kérdeztem

- Eljöttél.


by : Luca&Letti